Képcserélő

Véget ért a 2014-es Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban.  A díjátadó ünnepség után sikerült egy pár mondatos riportot készíteni Lantos Anikó Fesztiváligazgatóval.  Az immár három nagy fesztivált is gondozó és irányító igazgatónőnek nagy szerepe van abban a sikerben, ami a rendezvények látogatottságában és magas színvonalában is megmutatkozik.  A sikerek fényében azzal zárta szavait, hogy 2015-ben reményei szerint, sokak örömére és megelégedésére ismét megrendezésre kerülnek az immár hagyományosnak tekinthető  fesztiválok.

 

A Thália Színház 2014. szeptember 6-a és 13-a között rendezte meg – az immár hagyományosnak számító évadnyitó programját – a Vidéki Színházak Fesztiválját. A rendezvény ideje alatt nyolc nagyszínpadi és három stúdió előadást láthatott a közönség, melyeket több kategóriában öttagú zsűri értékelt. A színházi produkciók mellett változatos kísérőprogramok színesítették a fesztivált.

forrás: Thália Színház

lantos aniko

Címlapcikkek1