Képcserélő

Falusi Mariann a Budapest Klezmer Band Újévi koncertjén...!

A Budapest Klezmer Band együttes 2017. Újévi koncertjének sztárvendége ez alkalommal FALUSI MARIANN színművész, előadóművész volt. A művésznő az elmúlt évek során többször is koncertezett az együttessel és Jávori Ferenc Fegyával. Ez alkalommal egy különleges ősbemutató volt az előadott dalok középpontjában, amelyeket Jávori Ferenc Fegya és szerzőpárja Müller Péter Sziámi jegyzett. A dalok a Budapesti Operettszínházban egy későbbi időpontban bemutatásra kerülő musicaljében fognak szerepelni, mely az amerikai álom egyik ikonikus szereplőjéről Levi Strauss -ról  szól.

 

Falusi Mariann pályafutása (szerkesztett)

Falusi István és Horváth Irén gyermekeként született Barcson. Artisjus-díjas magyar énekes, rádiós- és televíziós műsorvezető, színésznő, és 1988 óta a Pa-Dö-Dő együttes tagja. 1977–1980 között elvégezte a Konzervatóriumot. 1979–1983 között a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult. 1983-ban a Ki mit tud? győztese lett, dzsesszénekes kategóriában. 1983–1985 között a Stúdium Dixieland szólóénekese volt. 1985-ben Kubában fesztiválgyőztes lett. 1985–1988 között a Vígszínházban szerepelt. 1986-ban Mongóliában lett fesztiválgyőztes. 1988 óta a Pa-Dö-Dő duó tagja, amelyben társa Lang Györgyi. Játszott Szegeden, Diósgyőrben, Szolnokon és több budapesti színházban is. 1988-tól szabadúszó. 2010 óta Lang Györgyivel minden szerdán népszerű beszélgetős műsort vezet a Klubrádióban, Ötös címmel. 2011-ben A nagy duett című műsorban szerepelt, 2012-ben pedig a Megasztár egyik zsűritagja lett. Folyamatosan koncertezik szólóban is.

Falusi Mariannról bővebb információ és hivatalos Facebook oldala ezen a linken érhető el:

https://hu-hu.facebook.com/Falusi-Mariann-hivatalos-oldala-226892304077607/ 

A Budapest Klezmer Bandről bővebb információ a következő linkre kattintva érhető el:

http://budapestklezmer.hu/

 

Az elhangzott címe és szerzői:

 Jávori Ferenc - Müller Péter Sziámi - Mit akar a sorsom..-

Jávori Ferenc - Müller Péter Sziámi - Mary - Sam duett-

Jávori Ferenc - Müller Péter Sziámi - Zágson

 

 A Budapest Klezmer Band tagjai:

 - Jávori Ferenc "Fegya" alapító zenekarvezető, zeneszerző, zongaraművész, előadóművész 

- NAGY ANNA harmonika

- GAZDA BENCE - hegedű, ének

- VÉGH BALÁZS - dob, ütőhangszerek

- BARBINEK GÁBOR - harsona

- MÁTHÉ LÁSZLÓ - nagybőgő

- KOHÁN ISTVÁN - klarinét

 

forrás: Falusi Mariann

              - Budapest Klezmer Band

              - Jávori Ferenc Fegya

videó felvétel és fotók: blogpress.hu

 Falusi Mariann - Javori Ferenc

 Falusi Mariann - Jávori Ferenc Fegya

 Falusi Mariann 1

Falusi Mariann

Falusi Mariann - koncert

Falusi Mariann és a Budapest Klezmer Band