Kegyetlen irónia és sziporkázó humor – A koponya (A Skull in Connemara) Martin McDonagh-nak a Három óriásplakát Ebbing határában című film író-rendezőjének hazánkban még soha nem látott darabja Vida Péter, Molnár Piroska, Balaskó Bence és Csőre Gábor szereplésével. A darabot a Thália Színház színművésze Zayzon Zsolt jegyzi első rendezéseként. A Thália Télikert adta művészi szabadságot és darabválasztást maximálisan kihasználva, többek között Molnár Piroska és Vida Péter színművészek pazar alakításával kerekedik ki egy döbbenetes előadás, ami a csonttöréssel és nyelvezetével, kivételes poénjaival teszi fel a koronát a produkcióra.
Az ír kisváros temetőjében véges a sírhelyek száma, ezért évről évre helyet kell csinálni a frissen elhunytaknak. Mick Dowd feladata, hogy ezt elvégezze; s mindez nem is jelent neki gondot, amíg nem válik személyesen érintetté az ügyben. Barátai és ellenségei egyaránt mellette vannak ebben a nehéz időszakban; a baj csak az, hogy nem tudni, ki melyik szerepet tölti be a férfi életében…
A Londonban, ír család gyermekeként született McDonagh számára kettős állampolgársága eleinte csak hátránnyal járt: az ír kritikusok nem fogadták el, hogy az angol fővárosból próbálják megmagyarázni az írországi helyzetet, a britek pedig félve engedték a szókimondó írt Shakespeare nyomdokaiba lépni. Mert McDonagh ezt tette: Shakespeare óta ő volt az első drámaíró, akinek egyszerre négy darabját is játszották nagy londoni színházakban.
Martin McDonagh, ahogy Kékesi Kun Árpád fogalmaz, az angolszász drámairodalom csoda-és fenegyereke. Fekete humorú, erőszakról és kiábrándultságról szóló komédiáira jellemző a pontos, dramaturgiailag hatásosan felépített szerkezet és az izgalmat végig fenntartó történetmesélés. A groteszk figurákat és helyzeteket kegyetlen iróniával és sziporkázó humorral elővezető darabjaiban a szatíra bármelyik pillanatban képes tragédiává, a tragédia pedig rémbohózattá alakulni.
A kilencvenes évek második felében született trilógia első (Leenane szépe) és harmadik része (Vaknyugat) a hazai színházakban is gyakran műsorra kerülnek. Ám a középső darab, A koponya magyarországi ősbemutatóját a Thália Télikertben láthatják.