Képcserélő

László Miklós : Illatszertár című darabjában folytatja kiváló alakításainak sorát Szervét Tibor színművész. A Gyilkosság az Orient Expresszen fergeteges sikere után egy hagyományos látványvilágú, a polgári színjátszás kereteibe foglalt szerelmi ügyekbe kaphatunk bepillantást a harmincas évek Budapestjén. A darabot Béres Attila rendezte. A videó összeállításban Szervét Tibor színművész gondolataival ismerkedhetünk meg a premier kapcsán..!

 

 

 

VÁGYAK, REMÉNYEK, PLETYKÁK, FÉLREÉRTÉSEK

 

A boldog békeidők hangulatát idéző, szellemes dialógusokkal tűzdelt, klasszikus komédia – az Illatszertárhamarosan a Thália Színházban.

László Miklós darabját a tengerentúlon Parfumerie címmel mutatták be, amiből több hollywoodi feldolgozás készült. A szerelem hálójában (1998) című nagy sikerű mozi – Meg Ryan és Tom Hanks főszereplésével – alapötletét is ez adta.

A belvárosi butikban mindent lehet kapni. Parfüm, púder, fogkefe, vagy tornacipő – csak egyet pislog a vevő és tele a kosara piperékkel, ráadásul, ha nem figyel, a lelkiismeretes kollégák még a tíz százalék kedvezményt is kifizettetik vele.

Vágyak, remények, pletykák, félreértések és két idegen titokzatos szerelmi levelezése, akik egy véletlen folytán nagyon is közel kerülnek egymáshoz – minden van, ami egy sodró lendületű komédiához kell. A világhírű szerző külföldön is nagy sikereket befutott, többször filmre vitt darabja a harmincas évek nyüzsgő, színpompás Budapestjére kalauzol vissza minket.

SZERETHETŐ, HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET

Az üzlet tulajdonosát Szervét Tibor játssza: „Az általam megformált Hammerschmidt egy öregedő férfi, aki azzal szembesül, hogy a felesége megcsalja. A feleség úgy tűnik lényegesen fiatalabb, nagy korkülönbség van köztük, de a háttérkörnyezetből kiderül, hogy Hammerschmidt abban reménykedett, hogy ez nem lesz majd akadály. Ez egy huszonhárom éve tartó házasság, két gyerekük van, és most kiderül, hogy az asszony szeretőt tart… Ez minden korban, minden férfi és szerintem nő számára is katasztrófa, mert az önbecsülése, az identitása, a saját magáról alkotott képe forog kockán – ez mindig ezzel jár, azért omlunk össze, hogyha kiderül, hogy a párunk valaki mást jobban díjaz, mint minket. A színdarabnak nem ez a fő története, de egy igen erős mellékszála.”

„Ez egy klasszikus színdarab a tagoltságát, a karaktereit, a konfliktusait illetően. Hétköznapi, emberi történeteket fogalmaz meg, szakításokat, szerelmeket, és mint ilyen, ritka, az én személyes véleményem szerint hiánycikk. Számos vígjátéki félreértéssel átszőtt. Van benne nagy, nehéz élethelyzetekből fakadó abszurditás, a humora mégsem fekete humor, hanem nagyon helyes emberi humor.”

 

Szereplők:

 

Hammerschmidt Miklós: Szervét Tibor


Asztalos úr: Ember Márk


Sipos úr: Nagy Viktor


Kádár úr: Hevesi László


Balázs kisasszony: Szinetár Dóra


Rátz kisasszony: Mórocz Adrienn


Molnár kisasszony: Szabó Erika


Árpád: Szabó Győző


Jancsi: Hunyadkürti István


Detektív: Tamási Zoltán


Rendőr: Ikotics Milán

 

 
Rendező:
 
 Béres Attila

 

Művészeti munkatársak:

Díszlettervező:       Horesnyi Balázs
Jelmeztervező:       Pilinyi Márta
Zeneszerző:           Bolba Tamás
Mozgás:                Tihanyi Ákos
Asszisztens:           Magócs Milán
Súgó:                   Őri Rózsa

 

 

Bemutató: 2020.október 30.

 

                                                    Bővebb információért és jegyvásárlásért kérem, kattintsanak a Thália Színház honlapjára:

www.thalia.hu

 

forrás: Thália Színház

        - Szervét Tibor színművész

videó összeállítás: https://www.blogpress.hu/

 

képek az előadásból...

 

 

1112.JPG

1113.JPG

1114.JPG

1121.JPG

1123.JPG

1135.JPG

1111.JPG

1116.JPG

1125.JPG

1126.JPG

1139.JPG

1140.JPG

1149.JPG

 1117.JPG

 1120.JPG

 1118.JPG

 1119.JPG

 1142.JPG

 1143.JPG

 1128.JPG

 1124.JPG

 1130.JPG

 1137.JPG

 1138.JPG

 1136.JPG

 1132.JPG

 1133.JPG

 1134.JPG

1148.JPG

1147.JPG

1145.JPG

1141.JPG

1144.JPG

1123.JPG

 

Címlapcikkek1